Breadcrumbs


Улогуј се




       A gyermekhét első napján, hétfőn, az érdeklődők a biológiatanárnővel különféle tartós mikroszkopikus preparátumokat figyelhettek meg mikroszkóp segítségével. Többek között növények, rovarok és gombák részecskéit nézték váltogatva. A 7/1 osztályból jelentkeztek a foglalkozásra. Nagy érdeklődéssel figyelték meg a különböző sejteket. Az óra végére a lányok örültek, hogy részt vehettek ezen a programon, láthattak és megismerhettek új dolgokat.

       Emellett Daniella tanárnővel a műszaki teremben a gyerekek halloweenre készülődtek. Karton papírból egy álló boszorkányt készítettek, festettek és díszítettek ki. Akinek ehhez nem volt kedve, újságpapírból készített  karácsonyfadíszeket. A gyerekek nagyon élvezték ezt a foglalkozást, mindenki megtalálta a maga feladatát. A létszám igen népes volt, részt vettek az 5/1, 6/1, 7/1 és a 8/2 osztály tanulói is.

                                                               Bálint Beáta, Cibolya Stella és  Sótanyi Zsófia tudósítása