Print
Hits: 3386

     A gyerekhét második napján  iskolánk  fizikatanárnőjével, valamint  a  7.-es és  8.-os  tanulókkal   egy  érdekes,  interaktív  előadáson voltunk.  A  fizikusok  szórakoztató  kísérleteket  mutattak  be,  amelyek  a  gyerekek  figyelmét  redkívül lekötötte. Iskolánk  tanulói  is aktívan részt vettek  az  előadáson.  Legfőképp  lufikkal  kísérleteztek, melyekhez  száraz  jeget  használtak,  és  így  pára jött  létre.  Többször  is  elkápráztatták  a diákokat a nem  hétköznapi  “mutatványokkal”.  A  műsor  végén  megtudtuk,  hogy  a   legtöbb   tanulónak  az  a  kísérlet   tetszett  legjobban,  amikor  egy  önként  jelentkező  kezére  mosószert valamint  különböző anyagokat  tettek , és  amikor  ezt  tűzzel  megérintették,  az  egész  lángra  lobbant.  Mindenki  ámulatba esett, még  az  önkéntes  is, mivel  kezét  nem  égette a  láng.  Még  azt  is  megtudtuk, nagyon  örültek a diákok annak, hogy  eljöttek, mert  egy  rendkívüli, különleges  előadáson  vehettek  részt.  

    Ezek  után  tanárnőnknek,
Kabai Teodórának  tettem  fel néhány  kérdést:
        -Miért látta fontosnak, hogy elvezesse a gyerekeket erre a programra?
        -Úgy gondoltam, hogy sok érdekes kísérletet láthatnak a tanulók, amiket az iskolában nincs alkalom bemutatni, és a Csodák Palotája egy olyan lehetőség a számukra, ahol rengeteg  élménnyel gazdagodhatnak, új dolgokat  tanulhatnak, és ezért vezettem el őket a Népkörbe.
         
-Milyen jellegű kísérleteket mutattak be?
          -A kísérletek a nyomással voltak kapcsolatosak, ezen kívül Newton-törvényével, valamint a halmazállapot változásokkal is foglalkoztunk.
          
 -Mekkora volt a létszám az iskolánk részéről?- érdeklődtem tovább.
           -Az iskolánkból tizenhárom tanuló vett részt ezen a délutánon.

           
-A kísérletek bemutatásával milyen  új dolgokat ismerhettek meg a gyerekek?
            -Úgy gondolom, hogy a kísérletek alkalmával a gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy tágítsák a látókörüket, és a hétköznapi dolgokat összeköthették az órán tanult elméleti tananyaggal. 
            -Tetszett-e magának a program?
            -Személy szerint én nagyon élveztem, és ahogy észrevettem, a tanulóknak is nagyon tetszett. Örülök, hogy eljuthattam diákjaimmal erre a délutánra.


                                                                   Bálint Beáta, Cibolya Stella és  Sótanyi Zsófia tudósítása