ОСНОВНА ШКОЛА ИВАН ГОРАН КОВАЧИЋ СУБОТИЦА

024/552-763

sekretarijat@igk.edu.rs

ОСНОВНА ШКОЛА ИВАН ГОРАН КОВАЧИЋ
СУБОТИЦА

,,Ez egy szép és hasznos nap”

A Magyar Nemzeti Tanács által szervezett kirándulássorozat különböző helyszíneire 76 általános iskola 3129 tanulója látogat el. 

 

– Az előző tanévben kiírt pályázatot és a kirándulásokat követően igazán jók voltak a visszajelzések. Ezt az ötletet továbbgondoltuk, és a 2016/2017-es tanévben a harmadik és negyedik osztályos tanulókat szeretnénk teljesen díjmentesen különböző helyszínekre eljuttatni. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a vajdasági magyar diákok megismerkedjenek közvetlen és tágabb környezetük kultúrtörténeti fontos helyszíneivel, természeti tájaival és megszeressék ezt a vidéket. Úgy gondoljuk, a gyerekek számára ez óriási öröm, hiszen így azok a tanulók is eljuthatnak, akik esetleg kicsit rosszabb anyagi körülmények között nevelkednek és a szülők nem engedhetik meg maguknak azt, hogy befizessék a kirándulást – hangsúlyozta lapunknak Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, aki tegnap Péterváradon köszöntötte az első kirándulócsoportot.

A programban, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogat, 76 általános iskola 3129 diákja és 225 pedagógusa látogat el a kirándulássorozat különböző helyszíneire: 49 iskola Szabadkát és Palicsot, 22 iskola Újvidéket és Péterváradot, az 5 dél-bánáti iskola pedig Belgrádot és Zimonyt ismerheti meg közelebbről. Tegnap a szabadkai Jovan Mikić, Ivan Goran Kovačić, Đuro Salaj és Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola harmadik és negyedik osztályos tanulói Újvidékre látogattak.

– Másodszor járok Újvidéken, Péterváradon pedig első alkalommal. Szerintem ez a nap tökéletes, mert láthatjuk a Dunát, megtekinthetjük közelebbről a várat és Újvidék központját is – mondta Özvegy Dianna, az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola harmadik osztályos tanulója.

– Nagyon szeretek kirándulni, mert sokat fényképezünk, barátkozunk és tanulunk. Most éppen a péterváradi várról tudhatunk meg többet. Legjobban az óra tetszik, mert római számok vannak rajta, és az iskolában éppen ezt tanuljuk, az óra mutatói pedig a kártyajátékokra emlékeztetnek – emelte ki Bali Dániel, az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola harmadikos kisdiákja.

Kenyeres Dávid Tünde, az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola tanító nénije a következőképpen értékelte a kirándulást:

– Ez egy nagyon szép és hasznos nap, hiszen a gyerekek olyasmit láthatnak, amire egyébként lehet nincs lehetőségük. A szülők nem minden esetben tudják biztosítani az utazáshoz szükséges feltételeket, így viszont gyermekeik teljesen díjmentesen utazhatnak. A nevezetességek megtekintése mellett a barátkozás is nagyon fontos része ennek a kirándulásnak – mondta Kenyeres Dávid Tünde tanító néni.

Kis Laura

 

get img

 

Forrás: http://www.magyarszo.com/hu/3170/kozelet_oktatas/153542/Ez-egy-sz%C3%A9p-%C3%A9s-hasznos-nap%E2%80%9D.htm#.V-pYsLlbvEo.facebook

Scroll to Top